Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.07.15.

Lepereg a sértés Sarka Katáról, hatalmas lelkesedéssel vezeti új műsorát

Hajdú Péter felesége nemrég foglalta el a Life Network egyik mûsorvezetõi székét, ezzel pedig gyorsan a támadások kereszttüzébe került.

Sarka Kata már megszokhatta, hogy közösségi oldalára kiposztolt pillanatait gyakran durva kritikával illetik a kommentelők.

Hajdú Péter felesége nemrég műsorvezetőként mutatkozott be a Life Network életmódműsorában, az "Ez zsír!"-ban. A villámgyors bemutatkozásra Takács Nóra hirtelen távozása után került sor, és ezzel bizony Kata nagy vihart kavart.

Szárnyra kaptak ugyanis olyan pletykák, miszerint Takács Nórát egyenesen elküldték a csatornától, mivel a műsor készítői mindenképpen Katát szerették volna látni a műsorvezetői székben.

A %RIPOST% megkereste Sarka Katát, aki azonnal cáfolta a rosszindulatú találgatásokat. Elmondta, hogy őt már Takács Nóra felmondása után keresték meg a lehetőséggel, Nórával pedig kifejezetten kedvelik egymást.

Az újdonsült műsorvezető azt is megosztotta velünk, hogy most kezdi igazán élvezni új feladatát, először nagyon izgult a felvételek idején.

Eleinte nagyon görcsösnek éreztem magam a kamera előtt, most viszont valóban kezdek belejönni a műsorvezetésbe, és hatalmas lelkesedéssel vetem bele magam az új kihívásba!

- vallotta be Kata a %RIPOST%-nak, majd hozzátette, hogy nagyon szerencsésnek érzi magát, hiszen Szily Nóra és Friderikusz Sándor is sokat segítenek neki szakmai tanácsaikkal.

 

Szily Nóra újra a képernyőn! Nagyon szeretek vele beszélgetni, és őt is nagyon szeretem! Hamarosan ti is láthatjátok! Szép napot mindenkinek!

Posted by Sarka Kata on 2015. július 7.

A durva beszólásokon pedig nem rágódik, pedig néhányan kifejezetten bántó kritikával illették televíziós szárnypróbálgatását.

 

Ez Zsír! folyamatosan a Lifenetwork-ön! Én szeretem, remélem, hogy ti is!

Posted by Sarka Kata on 2015. július 13.

 

 

A kétgyermekes anyukáról azonban leperegnek a sértő kommentek, és töretlen lelkesedéssel veti bele magát a munkába.

Mindenkinek úgysem tudok megfelelni, és természetesen vannak, akik Takács Nórit nézték szívesebben, de a rosszindulatú megjegyzések egyáltalán nem érdekelnek, és cseppet befolyásolják a hozzáállásomat!

- jelentette ki Kata a %RIPOST%-nak.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel