Létrehozva: 2017.02.08.

Leleplezték a legendás Hofi Géza titkát

Hofi mondhatott bármit a színpadon, a humorista még az "átkosban" sem került börtönbe poénjai miatt. Most elárulták, miért is volt biztonságban a közönség nagy kedvence.

Most kiderült, volt egy titkos segítője Hofi Gézának, aki éveken át felügyelte munkásságát és egyengette kar­rierjét, illetve írta a poénjait. A Mikroszkóp Színpad ikonja, Sas József és egykori kollégái meséltek arról, ki is volt az a különös alak.

 

„Az ő szerencséjére volt egy támogatója, Komlós János – nyilatkozta az RTL Klub XXI. század című műsorában a Blikk szerint Sas József, aki ezzel évtizedes rejtélyt fedett fel.

A titokzatos Komlós János a Rákosi-korszak sötétebb éveiben nemcsak az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kihallgató tisztje volt, de humoristaként is színpadra lépett. Egy személyes találkozást követően ő lett Hofi Géza állandó szövegírója. Komlós vezényletével Hofi és poénjai kinőtték magukat: az ­1970-es években már a Mikroszkóp Színpadon szerepelhetett – ahol Komlós volt az igazgató.

Szirtes Tamás rendező arról is beszélt, hogy a legendás humorista poénjai hiába hatottak rögtönzöttnek, begyakoroltak voltak. Állítólag még saját stílusát is Komlóssal közösen alakították ki. A hetvenes években is annyira merész volt Hofi, hogy még Kádár Jánost is kifigurázta. Hatalmas sikert aratott vele, még külföldön is leadták a felvételt.  Sikerének az volt a titka, hogy a nép nyelvén szólalt meg.

„Egy figurát lehet hozni egy fél órán át, de éveken keresztül nem. Ez a figura ugyanis igazi volt, ez a porcelángyári melós volt! Hofi mindig megőrizte ezt az alulnézetét, így élte az életét a színpadon, ezért szerették – mondta róla Farkasházy Tivadar.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!