Létrehozva: 2018.10.04.

Leleplező videó: megmutatta új párját Curtis

A népszerû rapper és társa a Mokkában beszéltek a részletekrõl.

A Csak show és más semmi még az ellentéteket is összehozza: Tatár Csilla és Curtis együtt készülnek a műsor első élő adására, amit október 12-én este láthatnak majd a tévénézők a Tv2-n.

A páros nagyon komolyan dolgozik a produkción, hiszen mindketten számukra idegen területen próbálják ki magukat.

Nem egyszerű a történet

– kezdte Curtis, aki végig dicsérte Csillát, szerinte ugyanis nagyon jól viseli a megpróbáltatásokat.

„Ez egy komfortzóna átlépés. Én mindig nagyon komolyan vettem a munkámat. Végtelenül szorgalmas és precíz vagyok. A feladatot itt is komolyan kell gondolni, csak magadat nem" – folytatta Csilla a Mokkában.

Egyébként a műsorban szereplő párosok minden héten más versenyzővel állnak színpadra. Hogy kivel, abba nincsen beleszólásuk. A feladatot viszont megválaszthatják. Kérdés persze, hogy ez végső soron előnyt vagy hátrányt jelent majd a versenyzőnek...

Hogy mit mondott még Curtis és Csilla, megtudhatod az alábbi videóból.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott