Létrehozva: 2020.04.13.

Leleményes, karantén-fodrászatot nyitott a magyar énekes

Lányi Lala ollót ragadott, de kiderült, nem csak a szükség vitte rá, máskor is szívesen vágja a hajakat.

Lányi Lala a hétköznapokban is inkább otthon vágja, festi a haját, így a most kialakult járványhelyzetben sem esett kétségbe.

Fotó: Lányi Lala / Facebook

A Kozmix énekese nem csak a saját, de fia fürtjeit is megigazította a minap, erről az interneten számolt be.

„Karantén-fodrászatot nyitottam! Nem szeretek értelmetlenül időt pazarolni, ezért sokszor előfordult már, hogy azért nem mentem fodrászhoz, mert egyszerűen nem volt kedvem várni, sem a dugóban, sem egy szalonban. Nagyon értékes az ember ideje. Így alakult ki az is, hogy ha kell, festek, vágok, magamnak és néha másnak is. Szóval, hiába szeretném hatásvadász módon azt mondani, hogy hűha, ebben a kényszer szülte helyzetben levágtam a saját hajamat és a Beniét, de nem tehetem, mert ez a szitu, nálunk közelebb áll a rutinhoz, mint az egyszeri, kivételes teljesítményhez. Szóval, levágtam a hajunkat és kész”- írta a Facebook-oldalán az énekes.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek