Létrehozva: 2022.01.01.

„Legyünk minden napért hálásak” – Kandász Andi 2022-es terveiről mesélt

Kandász Andi magánéletében nehéz év volt a 2021-es, azonban, mint mindig, most is optimistán tekint a jövőbe. Az évet idén kicsit csendesebben zárták férjével, az újévi fogadalmak számát azonban nem aprózza el a műsorvezető.

Rengeteg terve van Kandász Andinak a jövőre nézve: férjével jubilálnak, két rendszeres új hobbival is tervez valamint csodálatos alakját is szeretné megőrizni, amit 23 kilós fogyásával ért el.

„Jövőre leszünk 25 évesek Ferivel, az a tervünk, hogy 25 hétvégén nem dolgozunk majd, helyette kirándulunk, bringázunk. Az elmúlt 25 évben végig dolgoztuk a hétvégéket is, nagyon szeretnénk ezen változtatni. Ezen kívül szeretnék visszatérni az énekléshez, gyakorol velem, valamint Keleti Andihoz kedd esténként zumbázni, táncolni járok majd. Andinak nagyon sokat köszönhetek, hiszen ő mutatta meg azt palesztin népgyógyászatból ismert gyógynövénykomplexet, ami segítette a fogyásomat már több mint egy éve , és sikerült is az alakomat megtartani. Olyan jól érzem magam így a bőrömben, hogy minden nap megfogadom, megtartom a súlyom” – magyarázta Andi, aki nőtársait is arra buzdítja, hogy fogadjanak meg fontos dolgokat!

Fotó: Ripost

„Fogadjuk meg azt, hogy elfogadjuk: a most és a ma, ma van, és nem tudjuk, hogy milyen lesz a holnap, vagy lesz-e még holnap?! Figyeljünk magunkra, arra fókuszáljunk, amit szeretünk. Azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy megengedjük magunknak, hogy kimutassuk az érzéseinket a társainknak, a barátainknak, hogy kimondjuk, akár napi többször is azt, hogy szeretlek. Ha rossz gondolatunk van, azokat cseréljük jóra, és ne fukarkodjunk az érzéseinkkel. Legyünk minden napért hálásak” – mondta a műsorvezető, aki évtizedek óta nagy mulatsággal szokta zárni az évet.

„A hatalmas ünneplés idén elmarad. Járványmentes időkben a Szilveszter nálunk nem egy sima buli, hanem olyan, mint egy lakodalom. Mivel nagyon nagy a baráti körünk, úgy 60-80 ember jön össze valamelyikünknél, és már délután kezdünk. Sütünk, főzünk, mindig fergeteges hangulat alakul ki. Másnap, amikor mindenki magához tér, eljönnek palacsintapartizni, ilyenkor legalább 100 palacsintával és 100 sajtos muffinnal készülök” – árulta el Kandi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

SZTÁRDZSÚSZ

KKevin az idősebb rappernek: „Lesz*rom a korodat, tudod, hogy esélyed nincs”