Létrehozva: 2018.06.30.

Lefotóztuk Balázs Klárit: elképesztően néz ki

Éppen egy évvel ezelõtt döntött úgy, hogy életmódváltásba kezd. Sokan aggódni kezdtek érte, hiszen fogyott néhány kilót. A rendszeres élet azonban megtette hatását: ismét remek formában van.

Mindenki örül: „visszakaptuk Balázs Klárit” – írták többen a Facebookon Balázs Klári és Korda György rajongói. Az énekesnő férjével, Korda Györggyel a minap a Duna Televízió Balatoni Nyár című műsorába látogatott el. Oda, ahová egy éve még teljesen új külsővel érkezett.

Akkoriban mindenkit ledöbbentett: látványosan lefogyott, dús szőke hajkoronáját pedig rövid vörösre cserélte. Tévés megjelenése nagy vihart kavart, az egész ország azt találgatta, Klárika miért dönthetett a változtatás mellett. Az énekesnő akkor kizárólag a %RIPOST%-nak reagált a pletykákra.

„A válasz egyszerű: meguntam az eddigi külsőmet. Igaz, sokat fogytam, és tényleg kicsit több ment le, mint terveztem, de nagyon jól érzem magam a bőrömben. A fogyással az arcom is megváltozott, így bátrabban dönthettem a frizurámat illetően” – magyarázta lapunknak Klárika, aki akkoriban életmódváltása miatt több mint tizenkét kilótól szabadult meg. Az énekesnő hozzátette, nem áll meg. De milyen jól tette, hogy nem fogyott tovább! Bátran kijelenthetjük, hogy egy évvel a sokk után fellélegezhetnek a rajongók, hiszen Korda György felesége újra a régi!

A tavalyi fotó nagyon előnytelen volt rólam. Ezért is kértem ki a férjem véleményét, aki nemrég azt mondta: Klárika, legyél ismét szőke! És én hallgattam rá, újra elkezdtem szőkülni.

Persze nem fodrász segítségével, mindig magamnak keverem ki a színeket. Most egy ideig szőke leszek, de nálam sosem lehet tudni” – mondta nevetve a %RIPOST%-nak Klárika, aki kacagva azt is elárulta, ki tartja őt kordában.

Erről a részleteket elolvashatod a %RIPOST% napilap szombati számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család