Létrehozva: 2021.12.02.

Csalók környékezték meg: Így úszta meg a lehúzást Lányi Lala

Lányi Lala csak az eszének köszönheti, hogy ezt megúszta.

A Kozmix frontembere furcsa hívást kapott, de szerencsére időben észlelte, hogy valami nincs rendben.

Fotó: Facebook

A férfi, aki felhívta az énekest banki alkalmazottnak adta ki magát, ám egy hibát mégis elkövetett, ezért lett gyanús.

„Az előbb kaptam egy hívást a +36 1 3676095-ös telefonszámról. A pasas némi 'ákcentussál' beszélt. Az egyik bank munkatársának adta ki magát, elhadarta a 'nevét', azonosítószámát, 'művésznéven' szólított (!), majd közölte, hogy 'két átutalást akartak indítani az egyik bankkártyámról'. Kérdezte, hogy én voltam-e, mert talán elhagytam a kártyámat, stb..stb.. Odáig nem jutottunk el, hogy bármilyen adatomat megadjam, jeleztem felé, hogy vannak fenntartásaim az ilyen hívásokkal kapcsolatban. Érdekes, hogy számkijelzéssel hívott. Kérdeztem, hogy vissza tudnám-e hívni a központi számon. Ekkor bontotta a vonalat. Ránéztem erre a telefonszámra, és úgy látom, hogy már van fórum azzal kapcsolatban, hogy erről a számról hívogattak hasonló okból embereket a napokban. Csak azért jeleztem, hogy nagyon legyetek résen, közeleg a karácsony és nyilván kell a mellékes ezeknek az 'úriembereknek'. Ölelés!” – írta a közösségi-oldalára Lala, aki szerint jobb, ha mindenki résen van és nem dől be a csalóknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A hatalmas mellű ringlány még a ketrecharcos sztárokról is elvonja a figyelmet - galéria

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock