Létrehozva: 2020.03.27.

Lakásfelújítással tölti a karantént az Operettszínház sztárja

Mészáros Árpád Zsolt, vagy ahogy mindenki hívja, MÁZS is azok közé a hírességek közé tartozik, akik önkéntes karanténba vonultak a koronavírus-járvány idején. Az Operettszínház sztárja igyekszik hasznosan tölteni a kényszerpihenőt, családjával együtt úgy döntött, hogy felújítják az egész házat!

Mészáros Árpád Zsolt is nehéz helyzetbe került a koronavírus-járvány miatt, hiszen az összes előadása elmarad, ráadásul négy gyereket is el kell látnia a nap 24 órájában. A 46 éves színész ennek ellenére próbál optimista maradni és úgy döntött, hasznosan tölti el az önkéntes karanténban töltött időt. Gyerekeivel és kedvesével, Krisztával belekezdtek egy lakásfelújításba, így éneklés helyett csiszolással és vakolással tölti a napot, persze szigorúan védőmaszkban!

„Úgy voltam vele, hogy eleget rombol most a világ, mi megpróbálunk építkezni. Úgyis esedékes volt a lakásfelújítás, így most együttes erővel belevágtunk. Persze szigorúan maszkban, már a páromat is „csak maszkon keresztül csókolom meg”:). Embert próbáló időszak ez, hiszen ha bemegyek a színházba, akkor van pénzem, ha nem megyek, akkor nincs. A tartalékainkból élünk jelen pillanatban” – kezdte a Ripost-nak MÁZS, aki azt is elárulta, a gyerekek szerencsére egyelőre könnyen veszik az akadályokat.

Forrás: Mészáros Árpád Zsolt

„A lányom csinálja minden nap a reggelit, aztán leül tanulni, nagyon szorgalmas. Délután játszunk valamit vagy filmet nézünk, már ha épp nem a lakáson dolgozunk. Megmondom őszintén, nem könnyű egész nap négy gyereket ellátni, nemcsak pszichológiailag, de logisztikailag is nagy kihívás” – tette hozzá.

Fotó: Mészáros Árpád Zsolt

Az Operettszínház sztárja a segítségnyújtást is kiemelten fontosnak tartja ebben a nehéz időszakban. Van otthon vagy kétszáz védőmaszkja, amit bárkinek nagyon szívesen felajánl a járvány idején. Természetesen semmit sem kér cserébe. Bár esze ágában sincs pánikolni, komolyan veszi a jelenlegi helyzetet, és bízik benne, hogy mire végeznek a felújítással, a koronavírus nem lesz más, csak egy rossz álom.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen: szakított a TV2 két sztárja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

A hídpénzbotrányról kérdezték, majd lehülyézte az újságírókat Déri Tibor + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock