Létrehozva: 2021.10.21.

Először vallottak házassági válságukról L.L. Juniorék

L.L. Junior és felesége, Körtvélyessy Kinga keményen dolgoznak azon, hogy megmentsék a házasságukat.

Megtörte a csendet L.L. Junior és felesége, Kinga. Őszintén beszéltek a házassági válságukról. Mint a Ripost beszámolt róla, augusztusban derült ki, hogy Kinga váratlanul összecsomagolt és elköltözött a törökbálinti családi fészkükből, és egy fővárosi albérletbe rendezkedett be, ahová kislányukat, Lilit is magával vitte. A szakítás pontos okáról több pletyka is szárnyra kelt, de egészen mostanáig egyik fél sem nyilatkozott róla.

L.L. Juniorék dolgoznak a házasságukon (Fotó: Facebook)

„Hivatalosan házasok vagyunk, viszont nem élünk együtt. Mindennap találkozunk, és azon dolgozunk, hogy a kapcsolatunk újra működőképes legyen. Ugyanis sok olyan érték elveszett a házasságunkból, amit újra kell építeni. A figyelem, a megértés, a tisztelet és az önfeláldozás, ami mindkettőnk részéről hiányzik mára. (…) Ha őszinte akarok lenni, a kezdetekből fogva küzdünk egymással, egymásért, a kapcsolatunkért” – mondta el a Story magazinnak L.L. Junior, aki bevallotta, hogy folyamatosan nagy csatákat vívnak Kingával, mert mindketten erős személyiségek, és nehezen engednek. Ez vezetett odáig, hogy különköltöztek. Most azonban párterápiára járnak, hogy visszataláljanak egymáshoz.

„Az utóbbi időben már a problémákról sem tudtunk beszélni. A párterápia során viszont kénytelenek vagyunk elmondani egymásnak az érzéseinket. (…) Mindketten tele vagyunk a házasságunk alatt felgyülemlett sérelmekkel. Túlérzékeny lettem az elmúlt időszakban, és mindketten úgy éreztük, nem tudunk egymáshoz fordulni, nem voltunk egymás támaszai” – tette hozzá Kinga, aki kijelentette, hogy bármi is történt közöttük, „leírhatatlan szerelmet” érez a férje iránt, és bízik abban, hogy sikerül helyrehozni a kapcsolatukat.

„Most igyekszünk mindent kizárni az életünkből, csak egymásra koncentrálunk, és bízom abban, hogy együtt, a legnagyobb boldogságban fogjuk felnevelni Lilit és Lacikát. Semmi nem számít, csak hogy újra egymásra találjunk Kingával” – tette hozzá a rapper.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock