Létrehozva: 2020.09.21.

Küzdelem a koronavírus ellen: Megszólalt állapotáról Gömöri András Máté

A sármos színész öt nappal a bejelentése után beszélt hogylétéről. Így érzi magát most.

Miután a felesége, Polyák Lilla bejelentette, hogy elkapta a koronavírust, Gömöri András Máté is elmondta a Facebook-oldalán, hogy a tünetei alapján ő is megfertőződött a vírussal. Azóta öt nap telt el, és mivel a színész nem osztott meg újabb információkat az állapotáról, nem lehetett tudni, hogyan érzi magát. Most azonban végre megtörte a csendet.

Fotó: Ripost

„Egy hét után ma először bírtam kimászni az ágyból. Nagyon hiányzik az edzés, de egyelőre csak egy kis légzésgyakorlat és egy pici jóga fér bele. Ebbe is úgy elfáradtam” – fogalmazott Gömöri, akinek szavaiból egyértelműen kiolvasható, hogy szervezete még mindig nagyon küzd a vírussal, de folyamatosan javul az állapota.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya