Létrehozva: 2016.04.17.

Kulka János hasi műtétje előjele lehetett az agyi katasztrófának

Az agyi infarktust kapott színészt az utóbbi években több mûtéten esett át: a térdét operálták, hat hete pedig hasi mûtétje volt, aminek utólagos szövõdménye okozhatta a mostani nagy bajt.

Javult, de még mindig súlyos Kulka János állapota azóta, hogy műtéttel kellett megmenteni az életét. Továbbra is az Országos Idegtudományi Intézet intenzív osztályán kezelik.

Kizárólag a családtagjai látogathatták a kórházban, mert az orvosok szerint rengeteg pihenésre volt szüksége.

Ha minden jól megy, egy-két hét után jelentkezhetnek a javulás tünetei egy stroke-os betegnél – mondta el a %RIPOST%-nak egy orvos specialista. – Ez persze attól is függ, milyen gyorsan kezdték meg a protokollt és milyen gyorsan került végül műtőbe a beteg."

Ezt követően veheti kezdetét a rehabilitáció, ami általában három-hat hónapot vesz igénybe szerencsés esetben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott