Létrehozva: 2019.10.10.

Itt a videó: Kamerák előtt omlott össze Tóth Gabi vőlegénye

A Séfek séfe zsűritagja nagyon megbánta, amit mondott.

A Séfe Séfe szerda esti adásában megismerhették a nézők a 43 éves, masszőrként dolgozó Szabolcsot is, aki gyerekkorában vesztette el a látását. A férfi ennek ellenére elmondta, hogy hobbija a főzés, ezért is jelentkezett a versenybe. Bőrön sült süllőfilét készített, vajban sült batáta korongokkal, valamint karfiolpürét és sült karfiolt tálalt a háromtagú zsűri elé.

„A főzés vakon agymunka. Nagyon figyelni kell. Azt szeretem benne, hogy kikapcsol. Édesanyám konyhán dolgozott, mindig ott sertepertéltem körülötte” – vallotta be Szabolcs.

Amikor a séfek elé kerültek az ételek, komoly kritikákat fogalmaztak meg a férfivel szemben, hiszen fogalmuk sem volt róla, hogy nem lát. Szabolcs a zsűri elé lépve rögtön magához hívta vakvezető társát, így tette rögtön egyértelművé a helyzetet. Ekkor omlott össze az egyik séf, Krausz Gábor.

„Elég nehezen tudok megszólalni. Bármi, amit mondtam, azért elnézést kérek. Ha csak tizedannyi alázat lenne bennem, mint benned, biztos, hogy előrébb lennék. Megmondom őszintén, hogy le tudnám magam köpni. Ha ilyen helyzetben lennék. Én csak annak örülnék, ha el tudnám égetni ezt a burgonyát” – mondta a könnyeivel küszködve Krausz.

Bár Szabolcs nem jutott tovább a versenyben, mindhárom séf kezet rázott vele, és gratuláltak neki.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét