Létrehozva: 2022.01.09.

Kovács Kati sosem hallott titkot árult el Törőcsik Mariról

Kovács Katit a Táncdalfesztiválon ismerte meg az ország, ám azt már kevesebben tudják, hogy filmekben is játszott. Tehetségét még Törőcsik Mari is méltatta.

Kovács Katit 1965-ben édesanyja nevezte be a Ki mit tud?-ra, amelyet végül meg is nyert, egy évvel később sikerét a Táncdalfesztiválon is megismételte. Ezzel valóra váltotta szeretett édesanyja álmát, aki otthon a rádiót hallgatva mindig énekelt, így a zene egész gyerekkora óta körülvette az énekesnőt. Kevesen tudják, hogy a tehetségét Törőcsik Mari is nagyra tartotta.

Kovács Kati tehetségét Törőcsik Mari is méltatta
Fotó: Szabolcs László / Ripost

Kovács Kati a Librettóban mesélt el egy történetet a Táncdalfesztiválon aratott óriási sikerének hatásáról.

„Miután a tévében elénekeltem ezt a dalt, másnap az emberek az utcán megfogtak, megérintettek, volt, aki letérdelt” – emlékezett vissza a több mint öt évtizeddel ezelőtt történtekre, azt is bevallotta, úgy érzi, 1966-ban született meg a szakma számára.

Előadása nemcsak a nézőkre, hanem a filmrendezőkre is hatással volt, hiszen ezt követően lehetősége volt olyan színészóriásokkal együtt szerepleni, mint Ruttkai Éva vagy Törőcsik Mari, aki évekkel később egy beszélgetés során külön gratulált az énekesnőnek és dicsérte a kreatív ötleteit, ő azonban csak szabadkozott.

A beszélgetés IDE kattintva újranézhető:

Az új arculattal és műsorokkal jelentkező M5 kulturális csatorna Librettó című műsora a korábban megszokotthoz képest egy órával hamarabb, minden hétköznap 18 órától várja nézőket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját