Létrehozva: 2020.04.15.

Koronavírusteszteket szállít Vastag Tamás

Az énekes önkéntes sofőrnek állt, hogy segítse a kórházi dolgozók mindennapjait.

Kollégáihoz hasonlóan Vastag Tamás is elveszítette átmenetileg a munkáját a koronavírus-járvány miatt. Sokáig otthon is volt, de úgy érezte, hogy ennél többet szeretne tenni a vírus elleni harcban. Éppen ezért ajánlotta fel a segítségét egy régi barátjának, dr. Szepesvári Szabolcsnak.

Önkéntes sofőrnek állt, heti három alkalommal szállítja az eszközöket és a koronavírusteszteket.

Fotó: Ripost

„A napokban kezdtem el az önkéntes sofőrködést. Természetesen semmilyen fizetséget nem várok cserébe, egyedül az üzemanyag költséget térítik meg. Úgy kerültem a körbe, hogy egy régi jóbarátom szentségelt éppen, hogy nincsen elég sofőrjük. Ekkor rögtön felajánlottam a segítségemet, és azóta kedd, szerda és csütörtöki napon szállítom az eszközöket és teszteket” – árulta el az AcNewsnak az énekes.

„Jó érzés hasznosnak lenni, főleg mikor be vagyunk zárva otthon. Természetesen én is maszkban és kesztyűben szállítok. Ilyenkor fel sem szoktak ismerni és csak szimplán barátkoznak velem az ápolók. Persze volt már, hogy felismertek hangomról, ilyenkor közös képet, vagy aláírást kérnek. Élvezem, hogy segíthetek.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család