Létrehozva: 2020.04.22.

Koronavírus-járvány: így telnek a napjai az Exatlon Hungary első győztesének

Huszti Kata nagyon szeretne, mégsem maradhat otthon ebben a nehéz időszakban.

Pontosan egy évvel ezelőtt ért véget az Exatlon Hungary első évada, melyet Huszti Kata nyert meg. A Kihívók egykor játékosa azóta edzőként is bizonyíthatott a Fuss család, fuss! című műsorban, sőt a Catch! – úgyis utolérlek! sportvetélkedőjében is megmérettette magát. Lapunk most megkereste Katát, és arra voltunk kíváncsiak, hogy telnek a mindennapjai ebben a nehéz helyzetben.

Fotó: Sulyok László / Ripost

„A munkahelyemen számítanak rám, így be kell járnom dolgozni, de kicsit irigylem azokat, akik megtehetik, hogy otthonról dolgozzanak. Jó lenne otthon maradni, mert a párom is otthonról dolgozik, szóval így még nehezebb számomra a helyzet, de voltunk már távol egymástól…” – kezdte a Ripost-nak Kata, aki éppen ezért igyekszik minél több időt otthon tölteni. Az edzéseket ő is online tartja, a munkája mellett csak akkor mozdul ki otthonról, mikor futni megy.

A páromon és a munkatársaimon kívül próbálok minél kevesebb emberrel találkozni. Nehéz, mert nagyon hiányoznak a barátaim és a család is, de most muszáj betartanunk a szabályokat. Próbálok nagyon ritkán közösségbe, boltba menni, ezt a lehetőségekhez képest elintézi a párom. Futni szoktam elmenni, de oda kel figyelni, hogy mikor, mert sokan szeretnek mozogni, futni, kiszabadulni otthonról a négy fal közül... – fogalmazott Kata, aki elárulta, ha ideje engedi, követi az Exatlon második évadát is. Bár tavaly a Kihívók csapatát erősítette, ezúttal inkább a Bajnokok felé húz a szíve.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család