Létrehozva: 2016.11.21.

Könnyek közt tért vissza a színpadra Rékasi Károly

Perceken keresztül felállva tapsolta a közönség a színészt, aki mankóval, kedvese, Pikali Gerda segítségével lépett újra a József Attilla színház színpadára.

A másfél éve történt súlyos motorbalesetéből még mindig lábadozó Rékasi Károly mankóval bicegve, de felemelt fejjel tette meg az utat a színpad közepéig, ahol rögtön el is énekelt egy dalt a kedvenc együttesével, a Republic-kal. A zenekar a József Attila színház által szervezett jótékonysági gálán lépett fel.

Nem csak az anyagi gondok, hanem a tehetetlenség, na meg a munka hiánya iszonyatosan rossz lehet. Így jött ennek a gálának a gondolata

- kezdte mondandóját Nemcsák Károly, a színház igazgatója, Rékasi igaz barátja.

A teltházas gálán nagyjából 800 ezer forint gyűlt össze, amit eredetileg a színész megsegítésére szántak, de ő felajánlotta az őt is kezelő Fiumei úti Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetnek.

A jótékonysági bulin nem csak a kollégái, de párja és barátai is felléptek. Először Nemcsák Károly köszöntötte a színészt, aki rögtön ki is vette igazgatója kezéből a mikrofont.

"Szerintem ilyen még sosem történt Nemcsák Károllyal, de beszélnem kell" - vette át a szót Rékasi, akinek csorogtak szeméből a könnyek. -"El nem tudják képzelni, mit jelent ez nekem, hogy miattam ennyien eljöttek. Köszönöm a színházamnak, ami miattam hatvanszor módosította a műsortervet és én, vagyis a testem, mégis cserben hagytuk."

Rékasi Károly azzal a mondattal búcsúzott, hogy reméli, ha újra "üzemképes" lesz, meghálálhatja ezt a sok szeretetet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott