Létrehozva: 2020.09.01.

Komoly döntést hozott Rippel Feri: Ez az egész életére hatással lesz

A világhírű artista közel az ötvenhez is kirobbanó formában van, éppen ezért még mindig nem érzi későnek, hogy újra apa legyen. Csak azt nem tudja még, hogy ki lesz az anya...

Újra babázik Rippel Ferenc, miután fivérének, Viktornak néhány hónappal ezelőtt világra jött második gyermeke, Léda, aki a büszke nagybácsiból ismét előcsalogatta az apai érzéseket. Ferinek ugyan van egy fia, Herkules, aki idén már a kilencedik életévét töltötte be, de a kiskamaszt már aligha babusgathatja... Feri a Ripost-nak most megsúgta: szeretne még gyereket vállalni.

Fotó: Ripost

„Imádom, amikor a Rippelek reprodukálódnak!„ – kezdte nevetve Feri. ”A gyerekvállalás egy csodálatos dolog, ahogyan maga a születés, de természetesen egy nagyon komoly feladat is” – mondta az erőember, aki hozzátette, nagyon aggasztja, hogy még mindig nem születik elég gyermek Magyarországon, ezért is döntött úgy, hogy több gyereket vállalna.

„Nagyon szeretnék még gyereket, kettő-három van tervben. Azt mondják, hogy egy pár, két ember akkor úgymond pótolta saját magát a világegyetemben, ha legalább két gyermeke született. Emellett szeretném, ha Magyarország népessége nem csökkenne tovább, és legalább hozzájáruljak egy-két artista gyerekkel” – magyarázta mosolyogva a híres artista, aki bevallotta, hogy bár párkapcsolatban él, még keresi azt a nőt, akivel tényleg belevágna egy újabb babaprojektbe.

„Ötvenéves vagyok, de úgy gondolom, hogy van még azért tíz-tizenöt évem nagyon aktív szexuális életet élni, hogy egy-egy gyermekkel megajándékozzam a bolygót. Az a helyzet, hogy még keresem a megfelelő párt, akivel együtt örülhetünk egy újabb gyermekáldásnak. Ehhez viszont hozzátartozik, hogy a partneremnek nagyon komoly szabályoknak kell megfelelnie. Hiszen én elég extrémen és hektikusan élek a szakmámból kifolyólag, és aki ezt a pörgős életet nem bírja, azzal nem lehet egy olyan komoly feladatba belevágni, mint a gyermekvállalás” – tette még hozzá Feri.

Célja, hogy 100 évig éljen Rippel Feri a Ripost-nak elárulta, azért is reméli, hogy megéli a 100 éves kort, mert akkor megismerheti dédunokáit és akár ükunokáit is. „Azt érzem, hogy megéri egészségesnek lenni, mert akkor nemcsak a gyerekeim gyermekeivel játszhatok, hanem az ő gyerekeiket is megismerhetem. Többek között ezért is célom, hogy a százéves kort megéljem.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

hirtv.hu

Napi aktuális – ... + videó

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család