Létrehozva: 2021.03.05.

„Sajnos, elvesztettük őt” – feleségét gyászolja a Nemzet Művésze

Élete legnagyobb tragédiájával kell szembenéznie Koltai Lajosnak. A legendás operatőr 52 év házasság után vesztette el imádott párját.

Mérhetetlen fájdalommal kell megbirkóznia Koltai Lajosnak. Gyerekkori szerelem volt az övék, amit 52 év boldog házasság követett.

Még középiskolában találkoztak először, majd Katalin lett a főszereplő a Nemzet Művészének első amatőr filmjében. Jóban-rosszban együtt voltak, egészen az asszony haláláig. Koltai hetek óta nagyon aggódott a kedveséért, aki veseprobléma miatt került kórházba. Állapota azonban nem akart javulni és egyre csak rosszabbul lett, és a koronavírussal is megfertőződött.

Koltai Lajos
Fotó: Szabolcs László

„Sajnos, elvesztettük őt… A kórházban kiderült, hogy elkapta a vírust is, és a vége felé már ez is közrejátszott abban, hogy nem bírta tovább a szervezete” – árulta el Koltai Lajos a Blikknek.

Koltai megtörten, de emberfeletti erőről tanúbizonyságot téve próbál helytállni, szerencsére gyermekeire támaszkodhat.

„Intézem a teendőket, a temetést, és ott vannak a gyerekek is. Ezekben a nehéz pillanatokban ők adnak erőt nekem” – tette hozzá az Oscar-díjra jelölt operatőr, akinek élete legnagyobb tragédiájával kell szembenéznie, hiszen Bordás Katalin volt az egyetlen nő, akit valaha szeretett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott