Létrehozva: 2017.10.05.

Kollégája segítségével ment haza a színházból Tahi Tóth László

Közel kilenc hónap kényszerpihenõ után Tahi Tóth László október 3-án végre visszatért a színpadra. A nagy sikerû elõadás után nem egyedül távozott.

Október 3-án, kedden este semmi sem látszott abból, amin Tahi Tóth László januári rosszullétét követően az elmúlt bő 8 hónapban keresztülment. A tőle megszokott profizmussal és könnyedséggel alakította a Kamarás szerepét az Audiencia című darabban, pedig nem volt könnyű dolga. A karakter ugyanis szinte minden jelenetben visszatér, amolyan mesélőként. Tahi Tóthnak rengeteg nevet, helyszínt és pontos évszámot kellett ismertetnie, de ő egyszer sem hibázott, el sem bizonytalanodott.

A színész és kollégája, Lukács Sándor évtizedek óta nagyon jó barátok, ha idejük engedi, a színpadon kívül is találkoznak. A színész, aki Winston Churchillt alakítja az előadásban, végig vigyázott barátjára a Pesti Színház kulisszái mögött, bátorította, és amikor a tapsrendet követően legördült a függöny, büszkén átölelte.

Ám itt még nem ért véget közös estéjük, mivel közel laknak egymáshoz, Lukács azt is felajánlotta, hogy a hűvös, esős időben hazaviszi Tahi Tóthot, aki boldogan szállt be mellé az autóba.

Hogy Lukács és Tahi Tóth hogyan vélekednek a nagy visszatérésről, az kiderül a %RIPOST% csütörtöki számából!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mateusz Morawieczki: A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog felrobbanni

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról