Létrehozva: 2017.11.23.

Kocsmázás közben tanult a Viszkistől a fiatal színész

Rengetegen voltak kíváncsiak A Viszkis mozifilm díszbemutatójára kedd este.

Antal Nimród és Andy Vajna régen várt filmje Ambrus Attiláról, a Viszkis rablóról szól, aki öt éven át, harminc alkalommal, több mint 140 millió forintot rabolt bankokból.

Végül Ambrus Attila 17 évet ült börtönben, megbűnhődött a tetteiért, de egy pillanatig sem érzi úgy, hogy pozitív példaként kéne őt vagy életútját emlegetni. A filmbemutatón is nagyon alázatos volt.

Ha tetszett a mozi, az nem az én érdemem, nekem senki ne gratuláljon, hiszen az elismerés a rendezőé és a szereplőkért

– jelentette ki a Viszkis.

Természetesen Andy Vajna is ott volt, hiszen nélküle nem is készült volna el film. A producer a %RIPOST% -nak elárulta, miért hitt nagyon ebben a történetben.

"A Viszkis-jelenség egy érdekes periódus a magyar történelemben. Mi nem akartunk hőst csinálni a Viszkisből, mert nem is az, csak egy érdekes történetet dolgoztunk fel – mondta Andy Vajna.

De ugyanígy látja Szalay Bence is, aki Ambrus Attilát alakította a moziban.

"Fontos, hogy nekem nem egy rablót kellett alakítanom, hanem egy embert kellett eljátszanom, aki volt, hogy bankot is rabolt, és ez nagy különbség.

Ahhoz, hogy hiteles legyek, Attilával többször elmentünk iszogatni, és akkor sokat beszélgettünk, de nem a bankrablás volt a központi témánk.

Beszélgettünk vallásról, politikáról, családról és szerintem Ambrus egy nagyon tisztán látó ember

– mondta Bence, aki, bár a filmben bankot rabol, az életben már nem lenne akkora vagány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját