Létrehozva: 2021.12.07.

Drámai titokra derült fény: Kóbor János azt hitte, 50 évesen fog meghalni

Kóbor János 78 éves korában elhunyt, egy ország gyászolja a legendás énekest.

Az Omega frontembere otthonában lett rosszul és koronavírus miatt kórházba kiderült, ám onnan már nem térhetett haza. December 6-án hétfőn elhunyt.

Kóbor János kórházban van, mindenki szurkol a felépüléséért
Fotó: Ripost

A Ripost7-nek még a pandémia kezdetén adott interjút, amikor barátja Benkő László halála kapcsán, az elmúlásról is kérdeztük. Kiderült, Kóbor János már évekkel ezelőtt azt hitte, hogy mennie kell.

„Gyerekkoromban nagyon sajnáltam a nagyszüleimet , mert 50-60 éves emberekként nagyon öregeknek tűntek. Azon gondolkodtam, vajon mi lehet még nekik hátra. Magamban azt gondoltam, ha választhatnék, inkább azt szeretném, hogy ne éljek nagyon sokáig, mondjuk 50 éves koromig, de úgy, hogy 30-nál ne legyek fizikailag több. Eltudják képzelni, hogy amikor eljött az ötvenedik születésnapom, mit éreztem?…Gondoltam eljön az ördög, hiszen ezt megdumáltuk. Komolyan volt egy olyan érzésem, hogy jön a mezleadás a szertárba, de hát szerencsére elfelejtett a kaszás. Hatvannál már el is felejtettem az egészet és azóta meg már hetessel kezdődik a korom, ami elég furán néz ki leírva és már közel a 8-as is” – mondta akkor az énekes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt