Létrehozva: 2016.04.01.

Kitárta lelkét és megmutatta testét az RTL bombázója

ÉNB Alexa most nem csak tökéletes idomait mutatta meg, hanem feltárta legbensõbb érzelmeit is. Gyermekkora és szerelmi élete nehézségeirõl is mesélt.

Az Éjjel-Nappal Budapest dögös sztárját sokszor láthattuk már lenge öltözékben, gondolatait, érzéseit azonban eddig nem sokszor hangoztatta. Most azonban a stiler.hu-nak adott egy őszinte interjút - de brutál szexi képek is készültek róla.

A fotózás maximálisan kihozta a bennem szunnyadó dark, kicsit domina énemet. A végletek embere vagyok: hol nagyon lágy, hol nagyon kemény és sötét.

"A sorozatban viszont elkönyveltek a szilikon cicis, szép arcú, jó testű lánynak, de én nem csak ennyi vagyok! Éppen ezért szeretem megbotránkoztatni, meglepni az embereket, hogy rádöbbentsem őket arra, hogy legyenek egy kicsit nyitottabbak, és vegyék a fáradságot megismerni a másikat" - árulta el Alexa, akiről azt is kevesen tudják, hogy gyermekkorában sokáig intézetben nevelkedett.

A hirtelen jött országos ismertség azonban teljesen megváltoztatta az életét, ám míg karrierje szárnyal, magánélete nem áll túl fényesen. Egykori szerelmével ugyanis éppen a hírnév szakította el őket egymástól.

Nagyon sok árnyoldala van az ismertségnek. Nem tudnak kezelni, azt hiszik, hogy beképzelt celebnő vagyok, pedig ez nem igaz.

"A párkapcsolatban meg ma már inkább keresem a jót, a minőségi kapcsolatot, amiben ki tudok teljesedni és közben megtalálom a szerelmet is. Három-négy évvel ezelőtt csak a külsőségekre adtam, és az volt a fontos, hogy anyagilag is biztonságban legyek. Azzal törődtem, hogy hogy néz ki a pasi, meg tudok-e jelenni vele, és az sem érdekelt, hogy szeretem-e. Ma már tudom, hogy ez nagyon nem így működik" - jelentette ki a dögös sorozatsztár, majd hozzátette, jelenleg énekesi karrierjére szeretne koncentrálni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének