Létrehozva: 2017.02.09.

Kitálalt a lábadozó Balázs Fecó: Ezzel kockáztatja egészségét

Sokat kellene pihennie, mégis mindenen bosszankodik. Ez pedig nagyon nincsen jó hatással a gyógyulására.

Komoly fejfájást okoz Balázs Fecónak egyetlen kamasz fia, aki sokszor átlépi a szülei által meghúzott határokat.

„Most tizennyolc éves. Változó, nehéz korban van, kordában kell tartani őt. Azt hiszi, hogy felnőtt, pedig csak egy tizennyolc éves gyerek” – panaszkodott a %RIPOST%-nak a 65 éves Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, aki az utóbbi időben inkább fiáért aggódik, mintsem saját egészségéért.

A gimnazista Fecó kicsapongó életet él. Ezzel pedig gyakran kiborítja szüleit.

„Megállás nélkül bulizik. Van, hogy hétvégéken reggel négy-öt óra körül jön haza. Lássuk be, ez azért túlzás, és hiába szólunk rá, nem érdekli, mit mondunk.

Bosszankodom miatta, mert sokszor megfékezhetetlen

– mondta el Fecó, aki hozzátette, értelmes, okos gyerek, ezért is bízik abban, hogy nagyon vigyáz magára. Eddig sem történt semmiféle baj. Reméli, ezután sem fog.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott