Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.27.

Kismamák A Nagy Duettben: a női szereplőgárda felénél jön a gólya!

Soha nem volt még a magyar tévémûsorokban példa arra, hogy egy évadban több nõ is várandósan szerepeljen, ám ez most megtörtént.

Igazi baba-mama klubhoz hasonlít A Nagy Duett stúdiója, hiszen immáron a műsor négy női szereplője is anyai örömök elé néz. A magyar tévéműsorok történetében nem volt még példa arra, hogy egyetlen évadban ilyen sok sztárról derült ki, hogy várandós. Először Nagy Adri árulta el jóval a műsor kezdete előtt, hogy nyárra várja az első gyermekét, majd Csobot Adél jelentette be, hogy nyár végén érkezik a második baba a családba.

Az énekesnő viccesen meg is jegyezte, hogy minden showműsor alkalmával bővül náluk a család: mint ismeretes, Adél a 2015-ös Sztárban Sztár során várta az első gyermekét, Nátánt. Az események ezután gyors egymásutánban követték egymást: az első adás alkalmával Kollányi Zsuzsi élő műsorban jelentette be, hogy ő is várandós.

"Azért vigyázott rám Iván a dal közben, mert hárman voltunk a színpadon" - mondta el mosolyogva, mire a stúdióban kitört az ujjongás. A versenyzők közül Tápai Szabina már a műsor kezdete előtt sem titkolta, hogy náluk is tervben van a második baba, ennek érdekében pedig mindent megtesznek férjével, Kucsera Gáborral. A Nagy Duett sajtótájékoztatóján Szabina a %RIPOST%-nak elmondta: bármikor jöhet a gyerek.

"Azt sem bánnánk, ha a műsor alatt foganna meg a második baba, hiszen régóta várjuk már, hogy megérkezzen" - fogalmazott néhány hete a lapunknak. Most kiderült, a sportoló akkor már nyolchetes terhes volt, ám ezt érthető okokból akkor még nem tárta nyilvánosság elé.

A várandós kismamák gyermekei várhatóan nyár végén, ősszel születnek majd, így a műsor szüneteiben rengeteg hasznos tanáccsal láthatják el egymást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel