SZTÁRDZSÚSZ

Kis Grófo megszólalt a garázdasági ügyéről!

A népszerû énekest nem könnyû megszólaltatni garázdasági ügyében, de portálunknak most mégis elárulta, milyen eredményre számít.
  • Szerző: Buster

A „Bulibáró” még nyár elején keveredett bele egy csúnya perpatvarba. Két férfi állította, hogy Kis Grófo és testvére leszorította autójukat az útról, majd megverték őket, sőt egy fegyver is előkerült. Grófo az ügyvédjén keresztül cáfolta a vádakat.

"Ügyfelem tipikus kabátlopási ügybe keveredett. Ott volt a helyszínen, de őt nem verte senki, ő sem bántalmazott senkit.

Hírbe hozták, emiatt került bele az eljárásba.

Folyik az ügy, de ehhez Kis Grófónak nincs köze” - mondta korábban dr. Kiss Attila, az énekes ügyvédje.

A %% néhány napja a 103.9 Sláger FM és a Sláger TV közös pariján találkozott az énekessel, ahol az esetre vonatkozó kérdést sem kerülte ki.

"Örülök annak, hogy most itt lehetek és dumálgathatok a kollégákkal, mert erre nagyon ritkán van lehetőségünk, hiszen mindannyian elfoglaltak vagyunk. A nyári szezon ugyan lement, de én főként a családomnak szentelem a szabadidőmet, és ezzel mindenki így van. Sok időt töltök a gyermekeimmel, akikkel gyakran megyünk együtt moziba” - mondta az énekes, akit cseppet sem zavar a népszerűség, és a pletykákkal ellentétben nem jár testőrséggel mindenhová.

"Olvastam róla, hogy testőreim vannak, de ez kicsit sincs így, pedig a családom tényleg többször kért már, hogy fogadjak föl valakit magam mellé. Többnyire egyedül megyek mindenhová, vagy maximum a testvérem kísér el, de ő sem testőrként.

Kedvelem, ha felismernek és odalépnek hozzám. Szívesen beszélgetek bárkivel”

- szögezte le Kis Grófo, majd röviden válaszolt a garázdasági ügyét firtató kérdésre is.

"Az ügyről nem igazán szeretnék beszélni, mert a bíróság dolga, hogy eldöntse, ki mond igazat közülünk. Maradjunk annyiban, hogy joggal bízunk az igazságszolgáltatásban, és a saját igazunkban…”