Létrehozva: 2018.09.12.

Király Viktor napok óta babalázban ég

Nagy az öröm a Király családban, hiszen Budapestre utazott Viktor ikertestvére Ben, aki Amerikában él családjával.

 Király Viktor  ikertestvére természetesen magával hozta feleségét és másfél éves gyermekét Kait. A kisfiú teljesen elbűvölte az énekest.

"Óriási az öröm most nálunk. Én egyrészt örülök, hogy végre nem csak telefonon, vagy a neten keresztül tudjuk kidumálni magunkat Bennel, másrészt versenyzek a szüleinkkel, hiszen mindannyian folyamatosan babusgatni szeretnénk Kait.

Olyasmiket csinálok, amiket korábban még sosem, például etetem őt és ez szuper érzés!”

- lelkendezett lapunknak az énekes.

"Kai ugyan még nem beszél, de folyamatosan gagyarászik. Nagyon szuper, hogy ért magyarul is, mert Ben az anyanyelvünkön szól hozzá, ha kettesben vannak. Egyébként nagyon vicces, amikor a testvéremet és engem együtt lát. Észrevehetően kicsit zavarba jön, de persze nem kever össze minket. Én vagyok „Iki”, Ben pedig „Dádá”

- mondta nevetve Viktor

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját