Létrehozva: 2016.02.28.

Kínos botrányba keveredett a nőfaló sztárénekes

Magánéleti gondok nyomasztják Louis Tomlinsont, a One Direction zenekar fiatal szívtipróját. Az énekesnek futó kalandjából egy hónapja kisfia született, ám a kisbaba anyukája súlyos összeget követel a sztártól, ha látni akarja a gyereket.

Kínos botrányba keveredett Louis Tomlinson, a népszerű One Direction zenekar szívtipró énekese. A fiatal sztárnak alig egy hónapja kisbabája született, igaz, a kisfiú nem egy tartós kapcsolat, csupán egy futó kaland gyümölcse.

A szóbeszéd szerint Tomlinson és az újdonsült anyuka között annyira feszült a viszony, hogy a tinilányok bálványa kénytelen volt ügyvédet fogadni, hogy rendezze a családi viszályt.

Eddig nagyon úgy tűnt, hogy az alkalmi szerető, Briana Jungwirth szülei tehetnek az elmérgesedett helyzetről, hiszen a pici születésekor a nagymama nemes egyszerűséggel kizárta Tomlinsont a szülőszobából.

Most azonban úgy látszik, hogy a fiatal anyuka is átértékelte a dolgokat.

Briana nem engedte, hogy a nőfaló énekes lássa kisfiát, sőt egy kisebb vagyont követelt tőle. A botrány péntek délután pattant ki és pár óra leforgása alatt az is nyilvánosságra került, hogy a tinisztár már alá is íratott egy megállapodást gyermeke anyjával, hogy legalább a megadott időpontokban szabadon látogathassa fiát.

Azt továbbra sem engedik meg neki, hogy az éjszakát is a picivel töltse.

A kínos ügynek minden bizonnyal hosszadalmas jogi csatározás vet majd véget.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét