Létrehozva: 2017.01.24.

Kifakadt Pintér Tibor exe: "Nem adta meg, amire a legjobban vágytam"

Nehéz döntést hozott: rájött, hogy képtelen tovább várni a délceg színészre.

Szörnyű csapásokat mért az élet Ács Beára. A fiatal modell kezei között haltak meg volt párja szülei, később édesapjától kellett végső búcsút vennie. Öccsét kell ápolnia, aki az összeomlás szélére került. Majd jött a betegsége, amely miatt kétszer is az intenzíven kötött ki. Ha ez nem lenne már éppen elég, a napokban derült ki: szakított szerelmével, Pintér Tiborral. Belátta ugyanis, hogy hiába azonos az életszemléletük, valamint az érdeklődési körük egyaránt, mindez nem elég ahhoz, hogy életben tartsa szerelmüket.

„Azt gondoltuk, végre neki meg nekem is kijár a boldogság a sok rossz után, és mi szólt közbe?

Hogy én gyereket szeretnék jövőre, ő meg öt évig gondolni sem akar erre. Sírtunk mindketten, hogy mi legyen!

"Lelkileg kemény volt, de én hoztam meg a döntést: nem mondok le a saját gyerekemről! Én is szeretnék fehér ruhában oltár előtt állni. Voltam már pótanya, szerintem helytálltam, Tibor meg fél két válás után” - mondta a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel