Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.08.

Kiderült, mire készül Joshi Bharat

Miközben mindenkivel a legnagyobb lelki békével beszélget, akár magánéleti válságáról mûsorában, sokan nem tudták, hogy a saját házassága romokban hever.

Felesége, Csilla pár hete közösségi oldalán amolyan utolsó segélykiáltásként azt írta ki, férje nyolc éve szingli. Ekkor Joshi Bharat elhatározta, hogy  mindent megpróbál, hogy helyrehozza a házasságát.

„Nem vagyok áldozattípus. Hiszek abban, hogy tanulni jöttünk erre a világra, és minden tapasztalatra szükségünk van. Ha az ember hátralép egy kicsit, látja, hogy hol és mit kell kijavítani az életében. Én is látom már, hogy mi lehet a megoldás, és arra veszem az irányt – nyilatkozta a Lokál napilapnak a műsorvezető. Rengetegszer újrakezdtem az életemet, többször a nulláról építettem fel, akkor is, amikor 25 évesen Magyarországra költöztem. Nagy újrakezdő vagyok. Csillával is éppen ebben a szakaszban vagyunk. Mindketten beleadunk mindent, hiszen az ember 26 évet nem akar sutba dobni. Nem is lehet! Ennyi idő után újra kell rendezni a sorokat, a hangsúlyok megváltoznak. Miután a gyerekek végleg kirepülnek, és egy pár újra egymásé lesz, ugyanaz a helyzet jön létre, mint amikor a kapcsolat a kezdeti szakaszban van, de már mégsem ugyanazok az emberek vagyunk. Ezt kell a helyére billenteni. Egy 26 éves kapcsolatnak pedig történelme van.”

Joshi Bharat ebben az új helyzetben még arra is hajlandó lenne, hogy újra feleségül vegye Csillát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel