Létrehozva: 2018.05.03.

Kiderült, miből él Demcsák Zsuzsa

Miután szeptember végén távozott az ATV-bõl, teljesen eltûnt a nyilvánosság elõl. Csak ritkán hallhatunk róla, egyáltalán nem lehetett tudni, mivel foglalkozik azóta, hogy nincs képernyõn. A mûsorvezetõ a Ripostnak elárulta: milyen civil foglalkozásból él.

%RIPOST%: Korábban azt nyilatkozta, hogy másfél évébe tellett, amire meghozta a döntést, hogy maga mögött hagyja a tévézést. Milyen az élete a képernyőn kívül?

Demcsák Zsuzsa: Ezerszer nyugodtabb vagyok most, mint eddig bármikor. Emlékszem, Szily Nóra mesélte nekem, hogy amikor lekerült a képernyőről, minden közúti piros lámpánál, aminél megállt, azt érezte, hogy indul a kamera és beszélnie kell. Nekem ilyesfajta kényszerképzeteim nem voltak. Én kifejezetten jól éreztem magam, hogy nem látnak, nem tudnak rólam semmit, és nem figyelik minden lépésemet. Azzal foglalkoztam, hogy az életem ne mások kezében legyen, hanem végre én irányítsak.

%RIPOST%: Talán kevesen tudják, hogy a magyaron kívül kiválóan beszél további két idegen nyelven. Igaz, hogy tanítani kezdett? Korábban is volt már erre példa, vagy ez most új dolog az életében?

D.Zs.: Amikor a közgázra jártam, a tanítás volt az egyik mellékkeresetem. Fiatalokat készítettem fel közép-, illetve felsőfokú angol nyelvvizsgára. Jelen pillanatban hat gyereket tanítok, akiket különböző játékokkal sarkallok tanulásra és segítek nekik a helyes kiejtés elsajátításában. A paletta széles.

%RIPOST%: Boldoggá teszi, hogy taníthat?

D.Zs.: Azt is mondhatom, hogy a szenvedélyemnek hódolok. Imádom azt, hogy végre nyelvvel és gyerekekkel foglalkozhatok. Ezek a magánórák engem is nagyon feltöltenek. Jó látni, amikor kinyílik az elméjük, levetkőzik a gátlásaikat, a görcsöket, és a magyar iskolarendszerben rájuk pakolt megfelelési kényszereket. Borzasztóan jó érzés visszatalálni a gyökereimhez. Valószínűleg nem az lesz a jövőm, hogy kizárólag angoltanárként folytatom tovább, hiszen vannak más terveim is, de nem tudom elképzelni, hogy a tanítványaimat magukra hagyjam.

Interjúnkban Demcsák Zsuzsa arról is beszél még, hogyan telnek a hétköznapjai, mennyire változott meg az élete, és szóba került a gyógyíthatatlan betegsége is. Erről a részleteket elolvashatod a %RIPOST% napilap csütörtöki számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét