Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.07.12.

Kiderült, ez a nő rabolta el a híres magyar énekes szívét

Hosszú idõ után újra szerelmes Kozso, akinek boldogságát még az egykori teaháza körüli botrányok sem árnyékolhatják be.

A %Ripost% egy fotót kapott a titokzatos nőről, a zenész pedig nem cáfolta, hogy ez a lány rabolta volna el a szívét.  Egy civil hölgyről van szó, a rajongójáról, akivel több, mint fél éve alkotnak egy párt, és úgy érzi, kettejük kapcsolata ígéretes románcnak bizonyul.

"Furcsa, hogy mikre odafigyelnek az emberek az utcán”

– kezdte lapunknak Kozso. 

Van lelke, van szíve, ez érintett meg először. Természetesen nagyon csinos, hiszen gyengéim a szép nők, de a legfontosabb, hogy az első perctől egy hullámhosszon vagyunk

– emlékszik vissza megismerkedésük pillanataira Kozso.

"Óvatosan haladunk, hiszen még csak hat hónapja vagyunk együtt. Viszont az már önmagában nagy dolog nálam, hogy ennyi idő elteltével is érdekel valaki. Odavagyunk egymásért, egyszerűen bolondulok érte”

– vallotta be Kozso, aki még egy darabig nem szerette volna felfedi kedvese kilétét, de egy szemfüles olvasó ezt a tervét sikeresen meghiúsította.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Óriási a feszültség a dollármédiában Magyar Péter miatt, kulcsemberek távoznak a HVG-től

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Menekülőre fogta Gyurcsány Ferenc, amikor a baloldali összefogás széteséséről kérdezték

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét