Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.12.

Kiderült az igazság: Két évig lehallgatták Növényi Norbit

Hosszú ideje húzódik az ügy, de hamarosan kiderülhet, bûnös-e vagy ártatlan az adócsalással vádolt olimpikon.

Az egykori "banánkirály" segítőjeként került bíróság elé Növényi Norbert nyolc évvel ezelőtt, ugyanis a vád szerint tevékeny része volt egy cég fiktív számlázásaiban és adócsalásban, állítólag több mint másfél milliárd forint értékben.

Növényi a hatodrendű vádlott.  A szerdai tárgyaláson sokan számítottak ítélethirdetésre, ám végül elnapolták a tárgyalást, ugyanis a harmadrendű vádlott felszívódott. A sportoló továbbra is azt vallja, neki semmi köze nincs az ügyhöz, ami, bevallása szerint, tönkretette az életét.

"Nem normális, ami itt folyik. Nekem mindenem elúszott az elmúlt nyolc évben, és amíg nem kerül pont az ügy végére, nem mondják ki, hogy ártatlan vagyok, semmit nem kapok vissza. De itt már bármi megtörténhet, azt is kimondhatják, hogy bűnös vagyok. Két évig lehallgattak, de nincs egy tettenérés, nincs semmi, egyszer nem jött ki a számon az a szó, hogy számla. Soha nem beszéltem ilyen témáról"

- magyarázta a sportoló, majd folytatta.

"Összevágott hanganyagok vannak ellenem, de engem senki nem ismert, nincs egy fotó a pénzátadásról, semmi, ami egy ilyen ügyben fontos lehet. Egy ember volt, akit ismertem, és most az is eltűnt a harmadrendű vádlottal"

– méltatlankodott Növényi a bíróság folyosóján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel