Létrehozva: 2019.04.09.

Kiderült, a hatóságnál van jelenése a Viszkisnek

Eljött a nap, ma vizsgázik KRESZ-bõl a Viszkis. Bár az utóbbi idõben nagyon szorgalmasan gyakorolt, semmi sem garantált.

Sok bosszankodásba és még több pénzébe került Ambrus Attilának, hogy tavaly év végén meggondolatlan volt.

Ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát, de most úgy tűnik, fél év várakozás után végre visszakaphatja a vezetői engedélyét. Ehhez azonban nem volt elég kifizetni a 200 ezer fontos büntetést. Mivel fél évnél hosszabb időre tiltották el a volántól, kedden kénytelen újra vizsgázni.

A Viszkis lapunknak elárulta, feszült és kimerült, nem ment könnyen a felkészülés.

„Két héttel ezelőtt szóltak, hogy újra kell vizsgáznom. Sajnos, így még mindig várnom kell a jogsimra, pedig szerintem már túl lennék az egészen. Sokat kellett tanulnom a KRESZ-vizsgára és bevallom, gyakran kifogtak rajtam a kérdések. De már tényleg bármit megtennék, hogy visszakapjam a papírjaimat, pedig, ha a KRESZ sikerül, még ahhoz is idő kell, hogy a pszichológiai vizsgálat és a vezetési gyakorlat is rendben legyen”

– magyarázta Ambrus Attila, aki diákokat megszégyenítő szorgalommal készült a vizsgákra.

Ha még több részletet szeretnél megtudni Ambrus Attila felkészüléséről, keresd a %RIPOST% napilap keddi számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott