Létrehozva: 2021.03.29.

Kiborult Bangó Margit: „Most már legyen ennek vége!”

Az énekesnő tavaly tavasszal még pozitívan nyilatkozott a kényszerű bezártságról. Akkor Bangó Margit a szíve mélyén még örült is annak, hogy pihenhet és otthon lehet a családdal. Azóta fordult a világ. Az előadóművész már nagyon szeretné visszakapni régi életét.

Bangó Margit 71 éves lesz április 4-én, amit szigorúan a szűk családi körrel ünnepel majd. Az előadóművész most úgy érzi, egy kis időre elvesztette fiatalos, lendületes énjét. Margit a Borsnak azt is elárulta: már a főzés sem okoz neki olyan örömöt, mint korábban.

„Most már azt mondom, legyen vé­ge! Elegem van és egyre nehezebben viselem a négy fal közötti létet. Az elején még pozitív voltam, hisz a tavalyi év első hónapjaiban lévő hajtás után, kifejezetten jól esett egy kis pihenés az életemben, de már sok, ami most van. Ez a bezártság őrület, és megvisel engem is, pedig én pozitív szemléletűnek tartom és érzem magam” – avatott be minket Margit, aki a főzéssel is felhagyott az elmúlt hetekben.

Bangó Margit elszomorodott a járványhelyzet miatt Fotó: Bors

„Egy darabig a főzés okozta nekem az örömöt. Teljesen kikapcsolt és jól estek a finom falatok is. Ám a mozgásszegény életmód, a semmittevés miatt elkezdtek felkúszni a kilók. Plusz már bánatomban ettem. A szomorúságomat nassolással próbáltam elűzni, úgyhogy most emiatt felhagytam a főzéssel. De már semmi sem maradt, amire azt tu­dom mondani jó és örömet okozna” – panaszolta hosszasan Bangó Margit, aki egy jó hírrel is szolgált: hétfőn kapja meg a vírus elleni oltását.

„Mivel nekem már volt tüdőembóliám, így a Pfizer vakcinát kaphatom szigorúan, mert a többi az én szervezetemre kockázatos lenne. Örülök, hogy végre megkapom az oltást, de azért bennem van a félsz” – fűzte hozzá a művésznő, aki tudja, milyen szörnyűségekre képes a vírus.

20200916 Budapest
Raktárkoncert: Bangó Margit, Kossuth-díjas előadóművész, énekesnő
Fotó: Markovics Gábor MG Ripost

„A nagy családunkban sajnos többen elkapták és voltak olyanok is, akik nem élték túl. Hál’ isten a kis családunk jól van, ezért is vigyázunk nagyon. Emiatt nem megyünk sehova. És ez a bezártság felemésztett” – fűzte hozzá Margit, aki reménykedik a jövőt illetően: „Fiatal vagyok én ahhoz, hogy itt vége legyen. Nekem rengeteg dolgom van még. A családomat is egyengetnem kell. Tináékat és a közönségemet is szeretném még tovább támogatni a dalaimmal. Hisz én adtam eddig is erőt nekik, és csaltam könnyeket az arcukra. Szóval nem adom fel ilyen könnyen és mindenkit arra biztatok oltassa be magát, hogy végre visszakaphassuk az régi életünket.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott