Létrehozva: 2021.03.20.

Ezt nézd meg: Keresztes Ildikó gyermekkori álma vált valóra

Régóta szeretett volna kosztümös-filmben szerepelni, most lett egy sajátja.

Keresztes Ildikó új videóklipje igazi időutazás a XIX. századi Budapest

lokáléletében.

Keresztes Ildikó régi vágya teljesült
Fotó: Keresztes Ildikó

Az énekesnő régi vágya teljesült és bizonyára mások is szeretni fogják.

„Már gyerekkorom óta vágyam, hogy egyszer egy kosztümös filmben

játsszak. Az Együtt jó című lírai dal, – melynek dalszerzője, szövegírója és zenei producere is Pálvölgyi Géza, – jól illeszkedik a századforduló romantikus hangulatához. Hálás vagyok Jimy J. Hollywood rendezőnek, hogy kitalálta ezt az egész koncepciót. Ez az, amire igazán vágytam legbelül. Régóta nem forgattam már ekkora stábbal videóklipet, ilyen

kosztümöset meg még egyáltalán nem. Ez a patinás miliő, és egyáltalán a XIX. század nagyon közel áll hozzám. Erre a dalra semmiképpen nem akartam modernista klipet, inkább egy olyan világot szerettem volna bemutatni, ami nagyon érdekes, és egy picit olyan számomra, mint

egy igazi nagyjátékfilm, csak éppen három percbe sűrítve.” – mondta Keresztes Ildikó. A „megfilmesített” sztori alapjául egy lokáléletet feldolgozó könyv, a Kék Macska szolgált, melyet valós események ihlettek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját