Létrehozva: 2016.10.29.

Kasza Tibi kiakadt: élő adásban alázta meg kollégája

Nagyon elszomorodott hazánk egyik legszórakoztatóbb showmanje, akibe csúnyán beleállt egyik pályatársa.

Úgy tűnik, Kasza Tibi is figyelemmel kíséri hazánk első beköltözős tehetségkutatóját, a Star Academy-t. Legalábbis ez derül ki a szókimondó énekes legfrissebb Facebook-bejegyzéséből. A tehetségkutató mai adásában duetteket énekelnek a fiatal felfedezettek, akik közül Balog Brigi és Kertész Iván adta elő Kasza egykori zenekarának, a Crystal-nak a Sosem múlik el című szerzeményét.

A zsűri szokásához híven most viccesen próbálta kommentálni az előadást. Nem gondoltak arra, hogy bántó szavaikkal esetleg megbántanak valakit...Ezúttal Pásztor Anna követte el a hibát.

Tibi szerint a Crystal egy olyan dalába törölte bele a lábát, ami anno az év slágere volt, és amire zeneszerzőként is szövegíróként is nagyon büszke.

A Sosem múlik el című dalunk elhangzása után módszeresen alázta a Crystalt és a dalt is

- írta csalódottan, majd hozzátette:

"Nem én kértem, hogy válasszátok a dalomat, nem is tudtam róla, de abban a pillanatban, hogy színpadra viszitek, onnantól a ti gyereketek is.

Szomorú vagyok, hogy így vigyáztál rá, Anna.. Visszavághatnék számtalan módon, de akkor nem mutatnék példát neked.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját