Létrehozva: 2021.10.20.

Így segítenék a kommentelők Kandech Evelyne temetését

Titkolta betegségét, de sajnos nemrég veszített a gyilkos kórral szemben Kandech Evelyne.

Barátai mellett már a kommentelők közül is többen szeretnének hozzájárulni Kandech Evelyne temetéséhez.

Kandech Evelyne

Sokakat megérintett az énekesnő halála és a tudat, hogy nincs, aki gondoskodna a végső búcsúztatásáról.

Ahogy arról korábban a Ripost beszámolt, a Megasztárból ismert énekesnő vélhetően daganatos betegségben hunyt el, de állapotáról Sierra Leonéban élő édesapja sem tudott, édesanyját pedig 5 éve elvesztette.

Fotó: Facebook

Úgy tudni, hogy az énekesnő apja is anyagi gondokkal küzd: az utazásra és a temetésre sincs pénze. Mivel Evelyne-nek nincsen olyan rokona, aki magára vállalná a végső búcsúztatás költségét, a magyarországi szabályozásoknak megfelelően köztemetéssel helyeznék végső nyugalomra. Egyszerű komporsóban a temető végében.

Az énekesnő volt barátai, illetve az egykori megasztárosok a napokban újra összefogtak, és úgy döntöttek, nem hagyják, hogy Evelyne-t köztemetésen helyezzék végső búcsúra. Szeretnék ők kifizetni a temetés költségeit, de úgy tűnik, hogy más nagylelkű emberek is hozzájárulnának Evelyne végső búcsúztatásához.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek