Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.02.

Kállay-Saunders András teljesen kiakadt: "Ne nézzetek hülyének!"

Bár menedzsmentje beismerte, hogy az énekes kétszer is hibázott A Dal döntõjében, Kállay egy indulatos Facebook-posztban reagált a hét elején kirobbant botrányára.

Hatalmas botrány kerekedett a Kállay Saunders Band félresikerült produkciójából A Dal döntőjében. Ahogy arról már többször is beszámoltunk, a tapasztalt énekes állítólag egy technikai baki miatt szúrta el csapata versenydalát, ezért kapott egy második lehetőséget. Ám ekkor sem találta a hangnemet, ezért minden esélyük elszállt arra, hogy ők képviseljék hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A csalódott énekes egyik technikusa később azzal vádolta meg a műsor hangmérnökeit, hogy rossz alapot játszottak a fülére és ezzel gyakorlatilag szabotálták a fellépését. Ezt természetesen kikérték maguknak a csatorna szakemberei.

A két fél szerdán tárgyalóasztalhoz ült, hogy megvitassák a kínos esetet. A felvétel többszöri meghallgatása után arra a következtetésre jutottak, hogy Kállay fülében és a színpadon is az az alap szólt, amit ők előzetesen beküldtek a műsorba. Magyarán egyszer sem hátráltatta technikai probléma a versenyzőt, ő szúrta el szereplését.

Hiába az egyetértés, András úgy tűnik, nem tud belenyugodni a dologba. Egy felháborodott Facebook-posztban tudatta a nagyvilággal, hogy szombat óta nem szólt hozzá a botrányhoz, mert szimplán nem érdekli. Arra kért mindenkit, hogy ne nézzék hülyének, majd végül emlékeztette az internet népét, hogy nem tegnap ragadott először mikrofont.

 

Komolyan ? Szombat otta igazan nem is szoltam errol a temarol egy szot se mivel oszinten NEM ERDEKEL. Nem mondtam...

Közzétette: Kállay Saunders Band – 2016. március 2.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel