Létrehozva: 2017.01.29.

Kállay-Saunders András meglepő kijelentést tett

Szombat este harmadszor is A Dal színpadára lépett Kállay-Saunders András. Az énekes elõször 2012-ben vett részt az elõválogatón.

Akkor nem jutott be a döntőbe, 2014-ben viszont a Running című dalával ő képviselhette országunkat a koppenhágai Eurovíziós Dalfesztiválon. András és csapata, a Kállay Saunders Band idén is mert nagyot álmodni: 17 című slágerük a második élő adás egyik legnépszerűbb produkciója volt.

„Minden évben próbálom új oldalamat megmutatni a versenyben. Sokan azt gondolhatják, hogy mivel már többször szerepeltem itt, ezért nekem könnyű. Ez egyáltalán nem így van, mivel minden évben egyre nagyobb elvárásokat támasztok magam felé. Ezeket azonban nehéz teljesíteni – fogalmazott András a %Ripost%-nak.

A cél természetesen az, hogy megnyerjük nemcsak A Dalt, hanem az Eurovíziót is.

Ezzel nagy álmom válna valóra, ezért úgy gondolom, addig fogok jelentkezni a műsorba, ameddig ki nem jutok, és meg nem nyerek mindent a nemzetközi porondon” – mondta András, aki a napokban tért vissza Thaiföldről, ahol barátnőjével és baráti társaságával nyaralt.

Most pedig, hogy továbbjutott, az énekes egyelőre nem is gondolhat a pihenésre, hiszen két hét múlva a középdöntőbe jutott tizennyolc énekes között kell bizonyítania, hogy ő a legjobb.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját