SZTÁRDZSÚSZ

A kamerák előtt tett vallomást Kállay Bori

Több mint öt évtizede van a színpadon Kállay Bori. Bár a színművész a magánéletéről az utóbbi időben egyáltalán nem nyilatkozik, a szakmájáról mindig boldogan beszél. A Duna Televízió Almárium című műsorában arról vallott, miért szereti szenvedéllyel egy emberöltő után is az operett műfajt.
  • Szerző: Doris

Kállay Bori egy csipetnyi operettet csempészett az Almárium legutóbbi adásába. A Duna Televízió magazinműsorában nem tagadta, hogy ezt a műfajt a kezdetek óta mindig kritizálták, sőt, temették, ő viszont tapasztalataiból úgy látja, hogy örökműfaj. A művésznő sok évtizedes színpadi múltjával sem unt rá a könnyed, zenés-táncos darabokra, sőt, szerinte ezek tartják őt formában.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A kamerák előtt tett vallomást Kállay Bori

Fotó: FEM3

„A Csárdáskirálynő már elmúlt száz éves, de még mindig szereti a közönség, noha, már a pályám elején sokan azt állították, hogy avítt, korszerűtlen színpadi műfaj. Bárhova megyek, mindig telt házzal játszunk, ennél jobb visszajelzésre pedig nincs is szükség” – fogalmazott az Almárium című műsor vendégeként Kállay Bori. A színésznő egész pályája alatt főleg zenés darabokban, elsősorban operettekben, opera- és dalesteken szerepel, szoprán szerepekben. Mint mondja, az operett egy olyan műfaj, amit sokan giccsesnek bélyegeznek meg, mivel szép emberek, szép ruhában szépen énekelnek.

Mindig azt mondtam, operettet nem minden színész tud játszani. Jó humorérzék, átütő személyiség, jó tánc- és énektudás kell hozzá. Az egész pályafutásomat áthatotta ez, élvezem, amit csinálok, mindig bennem van a derű és a vidámság” – tette hozzá Kállay Bori, akinek még eszébe sem jutott nyugdíjba vonulni, nagyon sokáig szeretne még színpadon állni.

 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Így lesz tökéletes a linzertészta
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?