Létrehozva: 2018.05.09.

Õk sem büszkék rá: Ezeknek a magyar sztároknak sincs érettségijük

A héten országszerte megkezdõdtek az írásbeli érettségik. Néhány hazai híresség nem tudja, mivel jár letenni ezeket a vizsgákat.

Manapság nemhogy az érettségi, de a diploma is elvárás a munkaerőpiacon. Az alábbi sztárok azonban kockáztattak, és az iskolapad helyett a karriert választották. Nekik szerencséjük volt, de nem gondolják úgy, hogy ez követendő példa.

Inkább megvette a bizonyítványát

Hujber Ferinek nem volt türelme elvégezni a középiskolát, ezért - saját bevallása szerint - a piacon vett érettségi bizonyítványt 8000 forintért. A botrányairól elhíresült színész soha nem tartotta fontosnak a végzettséget igazoló papírt, és bár többször is elkezdte az esti gimnáziumot, mindig úgy érezte, nem pazarolhat el három évet az iskolapadban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolához viszont volt kedve, így a hamis érettségi bizonyítványával jelentkezett a képzésre, és felvételt nyert. Egy korábbi interjúban bevallotta: diplomamunkájában is plagizált.

Kijárta a középiskolát, még sincs papírja róla

A harmadik gyerekét váró Görög Zita a tanulás helyett inkább a munkát választotta. Modellként bejárta a világot, és bár végül elvégezte a gimnáziumot, az érettségit nem tette le. Később műsorvezető lett, és a mai napig nem okoz gondot neki, hogy ez a vizsga kimaradt az éle­téből.

Családi okok miatt nem vizsgázott

Fodor Zsóka kakukktojás ebben az összeállításban, tudniillik a színésznőnek nincs érettségije, diplomája viszont van. Ez úgy történhetett meg, hogy még az érettségi előtt jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová a 32 tagú zsűri egyöntetű véleménye alapján azonnal fel is vették, mert rendkívül tehetségesnek tartották a mesterek. A gimnáziumi vizsgákat azonban soha nem sikerült letennie.

Majka fiatalon nem szeretett tanulni

Majka 18 éves korában mindent kitalált, hogy ne kelljen tanulni. Szakmunkás-bizonyítványt szerzett, egy ideig villanyszerelőként dolgozott, de az érettségit a mai napig nem tette le. Annak hiányát azonban aligha érzi, hiszen manapság ő az egyik legkeresettebb hazai műsorvezető, és a zenei pályafutása is töretlen. Nincs, aki megkérdőjelezné tehetségét, ennek ellenére Peti nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer még visszaül az iskolapadba.

A show-bizniszt választotta a suli helyett

Tóth Gabi korábban azt mondta: nem vár tovább, leérettségizik, de ez idő hiányában még mindig nem történt meg. Az énekesnőt 16 éves korában egy csapásra megismerte az ország a Megasztárban, érthető, hogy akkor inkább a karriert választotta.

"Nem azért nem érettségiztem le, mert nem kell a papír. Egyszerűen csak megragadtam a lehetőséget, ami nagyon ritkán adódik az életben. Úgy állt a helyzet, hogy vagy maradok az iskolapadban, és leteszem az érettségit, hogy mindenkinek megfeleljek, vagy énekesnő leszek”

– mondta korábban Gabi, akinek így, hogy fut a szekere, és rengeteg rajongója van, talán már nem is lesz szüksége arra, hogy pótolja mulasztását.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya