Létrehozva: 2020.04.25.

Itt tart a nyomozás Demcsák Zsuzsa ékszerlopási ügyében

A műsorvezető otthonába nyolc hónappal ezelőtt törtek be. Azóta nyomoz a rendőrség.

Hiába telt el nyolc hónap azóta, hogy betörtek Demcsák Zsuzsa otthonába, és elvitték több értékes ékszerét. A műsorvezető azóta sem lehet nyugodt, hiszen a tettes nem került elő, ahogyan az órája és a gyűrűje sem.

Fotó: Ripost

„Tudom, hogy a rendőrség megfelelő munkát végez. Remélem, mihamarabb értékelhető nyomra bukkannak, így meglesz a tettes, ezzel pedig magam mögött hagyhatom az egész történetet” – kezdte Zsuzsa.

„Valaki álkulccsal ment be a lakásba, de máig nem tudni, hogy ki, remélem, hamarosan kiderül” – folytatta a Blikknek a tévés nyugtalanul.

Amint a Ripost elsőként beszámolt róla, a műsorvezető tavaly augusztusban vette észre, hogy eltűnt otthonából egy méregdrága óra és egy gyűrű, amelyek összértéke több millió forint volt. Zsuzsa rögtön kihívta a rendőrséget, a nyomozók több órán át helyszíneltek a budai lakásban. Mint kiderült, az ajtó nem volt feltörve, ezért is mondhatta azt a műsorvezető, hogy álkulccsal mehettek be a lakásába. A nyomozás jelenleg is tart.

„A III. kerületi Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. Mindeddig senkit nem hallgattunk ki gyanúsítottként” – közölte a napilap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya.

Még akár évekig is eltarthat, mire lezárják az ügyet, és maga mögött hagyhatja Demcsák Zsuzsa a történteket. Nem kizárt, hogy a biztosítóval sem lesz könnyű a megegyezés. Az idő ugyanis a jogszabály szerint egyelőre nem szorítja a hatóságokat.

„A hatályos szabályok szerint a gyanúsítotti kihallgatástól számítva két éve van a hatóságnak, hogy lezárja a nyomozást, azonban az nincs meghatározva, hogy meddig kell gyanúsítottat kihallgatni” – kezdte dr. Szilágyi Roland, az ügytől független ügyvéd.

„A biztosítási jogviszony már más kérdés, ugyanis a társaság saját jogkörben felfüggesztheti a biztosítási díj kifizetését. A nyomozás lezárásáig mérlegelhet, és az esetleges felmerült körülményeket is vizsgálhatja a biztosító” – tette hozzá a szakértő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott