Létrehozva: 2017.04.18.

Itt az igazság: Kitálalt a szörnyű múltról a betegeskedő Pécsi Ildikó

A színésznõnek sok keserûség jutott az utóbbi években.

Pécsi Ildikót néhány hete kiengedték a kórházból, és bár vidám, nem tagadja: nagyon nincsen jó bőrben. Fia és a menye, Pártos Csilla között már öt éve dúl a háború. Az egész családot padlóra küldte.

Valahol nagyon cefetül viselkedtem, hogy ebben az életemben ilyen sok sorscsapást kapok.

"Hiszek egyébként a lélekvándorlásban. De valahogy túl kell élnünk ezt az időszakot, és a kert mindig megnyugtat. Tudja, mi egész életünkben becsületes emberek voltunk,

sosem ártottunk senkinek, talán ezért is viseljük nehezen, hogy ennyi szomorúság ér minket

- kezdte a Borsnak a Pécsi, akit súlyos csapások értek életében.

"Volt anno egy méhen kívüli terhességem. Abban az időben még nem volt ultrahang, békateszt volt csak, majdnem belehaltam. Aztán 2004-ben kirepültem egy mozgó kocsiból. Medencetörésem és koponyasérülésem volt. Akkor is közel voltam a halálhoz. Most fizikailag rendben vagyok, de

a fiam és a menyem között folyó ötéves háború érzelmileg tesz teljesen tönkre, sodor a totális összeomlás szélére. Az unokámat pedig négy éve nem láttam...

Bár az elmúlt években jócskán kijárt a keserűségből a színésznőnek, a veleszületett csodaszere, a humora sosem hagyta cserben.

"Szerencsés tulajdonságot örököltem a szüleimtől, a legnehezebb időszakban is képes vagyok nevetni."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott