Létrehozva: 2019.04.29.

Itt a bizonyíték: Előre lehetett tudni, hogy anya lesz Tóth Gabi

Tóth Gabival megtörtént a csoda! Bár az orvosok sok-sok évvel ezelõtt azt mondták neki, hogy nem lehet természetes úton gyereke, tévedtek.

Tóth Gabi kicsivel több mint egy évvel azután, hogy megismerte a séf Krausz Gábort, vasárnap a közösségi oldalain bejelentette, hogy kisbabát vár.

Ez önmagában egy kisebb csodának számít, hiszen Gabi egészen eddig úgy tudta: természetes úton nem lehet gyereke.

"Még nagyon kicsi a pocakomban a gyermekem, nagyon nehéz így beszélni erről, de úgy éreztem, meg kell előzzek minden rosszindulatot, pletykát, szóbeszédet, sajtómegjelenést. Pár nappal azután, hogy Gábor eljegyzett, kiderült, hogy a rosszulléteket a várandósság okozza, így az émelygésből hatalmas boldogság lett. Az elmúlt 15 évben abban a hitben éltem, hogy velem ez az Isteni csoda nem történhet meg… győzött a szeretet, kegyelmet kaptunk, imáimat meghallgatták. Egy picike élet cseperedik a szívem alatt”

– hozta nyilvánosságra Gabi a hírt, akinek 15 éves korában több cisztát is találtak a méhén, ami miatt 19 éves korában a bal oldali petefészkét el kellett távolítani, a jobb oldalinak pedig egy részét.

"Az orvosok biztosra mondták, hogy nem lesz gyermekem, de én ezt soha nem hittem el. Úgy voltam vele, hogy amire nem gondolok, az nincs, és nem lehet igazuk” – mondta korábban Gabi, aki nem adta fel az álmát az orvosok lesújtó véleménye után, agykontrollt kezdett tanulni és próbált nem stresszelni.

Egyebek mellett erről mesélt éppen egy évvel ezelőtt Joshi Bharatnak is, aki riportműsorában gyakorlatilag megjósolta Gabinak a gyermekáldást.

Ha szeretnéd megtudni, mit mondott akkor és most Joshi az énekesnőnek, olvasd el a %RIPOST% napilap hétfői számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Dárdai Mártonnal ilyen még nem történt, egyből üzent neki az édesapja

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét