Létrehozva: 2016.03.17.

Istenes Bencében valami megváltozott

Bence hamarosan apuka lesz, és ez a tény alapjaiban változtatta meg gondolkodásmódját. Ugyanakkor a mûsorvezetõ ma sem veszi túl komolyan önmagát.

Istenes Bence és várandós kedvese, Csobot Adél mostanában kevesebbet buliznak együtt, mint korábban. Ez nyilván annak tudható be, hogy a kismamának már igen szépen gömbölyödik a pocakja, és jóval több pihenésre van szüksége, mint korábban. Március 15-én mégis akadt egy esemény, ami közösen mozdította ki a párt otthonról. A Pilvakerre ugyanis mindketten kíváncsiak voltak. Bence pedig, buli ide, buli oda, egy pillanatra sem mozdult el párja mellől. Pont úgy viselkedett, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.

 

 

Ma sem veszem komolyabban magam, mint mondjuk két éve, de tény, hogy a gondolkodásmódom alaposan megváltozott, mióta apukaként gondolok magamra.

"Az élet nem állt meg, és a pici születése után sem fog, de a prioritások csak úgy maguktól megváltoztak” - árulta el a %RIPOST%-nak az RTL Klub műsorvezetője, aki nagy rajongója a Red Bull Pilvakernek.

"Azért vagyunk itt, mert szeretjük, amit ezek a srácok művelnek a költőfejedelmeink verseivel évről-évre. Amikor a zenetévénél dolgoztam, a fiúk még vastagon az undergroundban nyomultak, és akkoriban szerintem egyikünk sem gondolta, hogy így kinövik magukat és a műfaji korlátokat."

De szerencsére megtörtént, az eredmény pedig önmagáért beszél

- lelkesedett Istenes Bence.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt