Létrehozva: 2020.05.18.

Intim részletek: Várandósságáról vallott Radics Gigi

A gyönyörű énekesnő első gyermekét hordja a szíve alatt. A pici ősszel érkezik a családba.

Radics Gigi nemrég jelentette be, hogy első gyermekét várja. A fiatal énekesnő eleinte aggódott, mit fognak szólni a szülei a hírhez, hiszen Gigi karrierjét az egész család közösen építette fel. Természetesen ez a félelem hamar elmúlt és átvette a helyét az önfeledt öröm, a babavárás.

„Először is nagyon furcsa, hogy most erről beszélünk, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön ez a dolog az életemben. Habár mindig mondtam az anyuéknak, hogy fiatalon szeretnék szülő lenni, erre készüljenek fel” – kezdte monológját a Life TV-n futó Akarsz beszélni róla? című műsorban Radicsi Gigi.

Fotó: Ripost

A fiatal énekesnő úgy érzi, párja, Áron személyében megtalálta a megfelelő partnert a szülőséghez is. A pár éppen Amerikában volt, amikor kiderült, hogy Gigi várandós.

„Amerikában voltunk, amikor realizáltam, hogy mi a helyzet. Vettem egy terhességi tesztet, és pozitív lett. Egy étteremben voltunk, kimentem hozzá a mosdóból és már a fejemen látta, majd megkérdezte: te terhes vagy, ugye? Sokkos állapotban voltunk, de nagyon örültünk neki” – mesélte el az énekesnő.

Gigi úgy véli, ez egy nagyon szép utazás kezdete, és külön öröm számára, hogy ezt fiatalon élheti át.

Az énekesnő azt is bevallotta, hogy kicsit tartott tőle, hogy mit szólnak majd a szülei a váratlan gólyahírhez, hiszen a karrierjét az egész családjának köszönheti, amiért közösen dolgoztak. Ám a leendő nagyszülők is nagyon örültek, hogy hamarosan unokájuk születik.

Gigi jelenleg a szüleivel él, ugyanakkor párjával már tervezik az összeköltözést, hogy megteremtsék a közös családi fészkét.

Úgy érzi, hogy a kezdetekben igazi paramami lesz, de igyekszik majd ezen dolgozni. Babonából még nem vásárolt semmit, majd a hetedik-nyolcadik hónap körül tervez mindent beszerezni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját