Létrehozva: 2016.11.03.

Intim helyzetben kapta magát lencsevégre a TV2 szexi sztárja

Pikáns helyzetbe került szerelmével. Ezt nem is félt megmutatni a rajongóinak.

Még csak néhány héttel ezelőtt rántotta le párkapcsolatáról a leplet Vámos Erika. Akkor elmondta, sok-sok önként vállalt szerelmi kapcsolat nélküli év után most valaki mégis elcsavarta a fejét. Közel négy hónapja már, hogy Mátéval egy párt alkotnak. Nem tagadja, azóta a felhők fölött jár, mindent beborít az a bizonyos rózsaszín köd. Párja igazán romantikus alkat, mindent megtesz szerelméért, hogy boldoggá tegye.

A TV2 műsorvezetője elárulta, korábban abban egyeztek meg kedvesével, jó ideig nem mutatkozik be a kamerák előtt. Ám úgy tűnik, Erika nem bírta tovább. Ugyanis a minap ő maga töltötte fel a különleges felvételt a közösségi oldalára.

A csinos tévés igazán intim pillanatban kattintott. Íme!

 

A hozzászólásokat látván mégis vegyül egy kis üröm az örömbe. Akadt valaki, aki nem nézi jó szemmel Erika boldogságát. Azt írta, az a nő, aki a képről néz vissza, nem Erika. Hiszen egyedülállóként még egy önálló, gyönyörű nő volt. Ami ezek szerint azzal, hogy társra lelt, megváltozott.

Remélhetőleg, a csinos tévés igyekszik nem odafigyelni a bántó megjegyzésekre. Hiszen mindig lesznek olyanok, akiknek szúrni fogja a szemét más boldogsága.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét