Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.02.

Ilyen férfira vágyik válása után Kovács Patrícia

Kovács Patrícia hét év után vált el férjétõl, de továbbra is hisz a szerelemben és mindenre nyitott.

Kovács Patrícia  nem áll az érzések útjába, ha jön, fogadja és megéli azt. A magánéletében ugyan voltak mélypontok, ám a karrierje töretlenül ível felfelé. Mostantól minden szombat este A korhatáros szerelem című sorozatban láthatják a nézők, mondhatni igen testhezálló szerepben. Ráadásul most szombaton mindjárt két rész kerül képernyőre.

Van úgy, hogy a forgatókönyv hasonlít a valósághoz, hiszen Patrícia egy elvált nőt alakít, aki közel a negyvenhez gyerekeivel magára maradt. És hogy izgalmasabb legyen a történet, beleszeret egy nála jóval fiatalabb, huszonnégy éves fiúba. Patrícia az életben is hamarosan betölti a negyvenet, Gusztos Péterrel pedig augusztus végén jelentették be, hogy elválnak, de kislányukat továbbra is közösen nevelik. A valóságban tehát már csak egy férfi hiányzik a képből, aki váratlanul elrabolja Patrícia szívét.

%RIPOST%: Egy kilencéves kapcsolat és két év házasság után készen állsz egy újabb szerelemre?

Kovács Patrícia: Töretlenül hiszek a szerelemben, szerintem a legfontosabb dolgok egyike a világon. A lényeg, hogy merjük megélni.  Alkotóként és magánemberként is kijelenthetem, hogy hiszek a szerelemben.

%RIPOST%: Nemrég váltál el férjedtől, mit szólnál, ha a filmhez hasonlóan egy fiatalabb férfi akarná meghódítani?

K.P: Én eljátszom sok szerepet, de ilyen történet még nem volt az életemben. Igyekeztem nagyon természetes lenni, azt gondolom, hogy a szerelemnek se kora, se neme nincsen, így abszolút nyitott vagyok. Az érzés vagy jön, vagy nem, de az biztos, hogy tiszteletben kell tartani, ha megtörténik, és nem szabad ítélkezni. A vásznon fiatal partneremmel mély érzelmeket élünk meg, a valóságban ilyen még nem történt velem, de bármi megeshet.

%RIPOST%: Ebben a sorozatban a téma magában hordozza a szexualitást. Hogy viselted a szexjelenetek forgatását?

K.P: Egy színésznőnek, főleg filmen hozzá tartozik, néha le kell vetkőzni.

Sokáig kellett ruhátlanul állni a kamerák előtt, így nagyon kellemetlen volt forgatni, de túl kellett lenni rajta.

Az ember vesz egy nagy levegőt és belenéz a partnere szemébe, azt üzeni: ezt most ki fogjuk bírni és kész.

%RIPOST%: Több pikáns jelenetre is számíthatnak a nézők?

K.P: Rengeteg szerelmes, erotikus jelenet lesz a filmben és, hogy kellőképpen rá tudjunk hangolódni, egy nap vettük fel az összes epizód hálószoba jelenetét. Mindig helyszínt változtattuk, egy másik napon a fürdőszobában forgattunk - árulta el Kovács Patrícia, akinek meggyőződése, hogy minden megtörténik az életben, aminek sorszerűen meg kell, ezért semmit nem sürget.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel