Létrehozva: 2019.02.06.

Ijesztő percek: Ez történt Boros Lajossal vizsgálat közben

Lali királynak eredetileg 50 percen át kellett volna vezényszóra beszívnia és kifújnia a levegõt, ehelyett azonban más történt...

Nem mindennapi eset történt Boros Lajossal, aki nemrég MRI-n, azaz mágneses rezonancia vizsgálaton esett át.

Eredetileg 50 percen át kellett volna vezényszóra beszívnia és kifújnia a levegőt, ám hiába telt le az idő, a nővérke csak nem jelent meg, hogy segítsen neki kimászni a sötét és szűk gépből, ami leginkább egy alagútra hasonlít. Boros így másfél órára a gépben ragadt, ami elmondása szerint cseppet sem volt kellemes élmény neki. A volt rádiós minderről egy Facebookra feltöltött élő videóban beszélt, amiben azt is elmondta, mit közölt vele a doktornő.

Boros úr, még a végén meggyógyítjuk magát

- mondta a doktornő.

Lali királyon tavaly nyáron hajtottak végre nyitott szívműtétet, ezt követően öt hétig kómában volt. Mára azonban annyira felerősödött, hogy kreativitását is nehezen fogja vissza: a kómadalok mellett egy társasjátékkal is szeretne előrukkolni, aminek címe rendkívül bizarr: Ki temet a végén?

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya