Létrehozva: 2017.04.17.

Így kérte meg Kasza Tibi élő adásban szerelme kezét - VIDEÓ

Négy éve van együtt a Nagy Duett zsûritagja és szerelme, Andi, vagyis Manker.

Kasza Tibi egy barátja közösségi oldalán látta meg a gyönyörű lány fotóját. Annyira megtetszett neki, hogy rögtön levelet írta neki. Pár nap múlva már randiztak is, ami mindkettőjük részéről első látásra szerelem volt. Egy hét múlva már össze is költöztek.

„Andi az a nő, akire mindig vártam, sosem voltam még ilyen boldog – nyilatkozta korábban a zsűritag. – Kedves, bájos, okos és gyönyörű. Nagyon biztos vagyok az érzelmeimben, meg az övében is, így egy-két éven belül jöhet a baba is.

Úgy látszik szerelmük azóta is töretlen, hiszen a sikeres műsorvezető vasárnap, A Nagy Duett élő adásában egy romantikus dal eléneklése után a színpadon letérdelt kedvese elé a gyűrűvel. Andi, de még Tibi is elsírta magát.

Mindeközben a hatalmas kivetítőn ez a felirat volt látható: Manker, leszel a feleségem? A Nagy Duett színpadán ölelkező pár boldogságát a zsűritagok és a közönség is megkönnyezte.

„Annyira izgultam, hogy naponta legalább ötször majdnem elszóltam magam Andi előtt – mondta Tibi. – Három hétig próbáltam, hogy, s mint legyen. Kedvesemnek korábban azt mondtam, Thaiföldön kérem meg majd a kezét, mert ott olcsóbb, így ő aztán tényleg nem számított erre.”

 

A könnyekig meghatódott Andi hatalmas nagy igent mondott. Amikor visszaült a helyére, még akkor is látszott rajta, hogy nem hiszi el, ami vele történt. ITT NÉZHETED MEG A TELJES VIDEÓT!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját